Az itt az ügy pikantériája, hogy önmagad ellenfele vagy. Így az is biztos, hogy vesztes leszel. Viszont senki nem szeret olyan játékot
játszani, amiben mindig veszít, úgyhogy inkább csendben magad mögé bújsz.
Aztán beszélsz a semmiről, közben legbelül megerőszakolod a lelkedet és megtagadod a belső parancsokat. Újra és újra. És szentül fogadod, ez csak játék. Mert itt mindenki csak játszik. Jót, szépet, okosat. Mint a zebra, aki beáll a rács mögé, hogy fehér lónak lássák. Na, pont így játszik mindenki. Unalmas.
Jó lenne feltételeket szabni az életnek, de valahogy sosem úgy jön ki a lépés. Az is egy taktika, hogy páncélt növesztesz magad köré, és így nem tudnak majd bántani. De ugyanígy boldoggá tenni sem, ezt azért vedd számításba. Előbb, de általában utóbb, úgyis ki kell teregetni a kártyákat. Ez legalább annyira nem bonyolult, mint egy melltartó kikapcsolása.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése