Tizenkettőharmincegy.
Megijeszt, mert megint eltelt. És megint tovább kell menni egy újba. És vajon volt-e értelme, és ha volt, akkor mi? És mi múlik most el? És mi jöhet vele?
Mindemellett most talán pislákol egy bizakodásra okot adó reménysugár 2013 jobb sarkában. Idealisztikus, naiv, szép remények. Hogy odanő valaki a másik mellé, mint árnyékot adó, bölcs, öreg tölgy? Létezik ez még egyáltalán?
Azért ez a kígyó legbelül nagyon is örül ennek a kígyó-évnek. Ugye, hoz majd többet is ez az év annál, mint hogy idegenekből lesznek barátok, és barátokból idegenek? Talán nem is számít. Most már ráhagyom a világra ezeket a kérdéseket, és csak annyit kérek, hogy, a maga egyszerű könnyedségében, végre mosolytól ráncosodjunk. Azt kívánom, hogy ugyanannyi szépség érjen el hozzánk, mint amennyit mi adunk. Azt kívánom, hogy a döntéseink bírjanak saját súlyukkal. Azt kívánom, hogy az elhullott percek ne rágják a lelkünket. Azt kívánom, hogy köpjünk az elvárásokra. Mert azok is köpnek ránk. Azt kívánom, hogy markoljunk több paplant.
Azt kívánom, hogy újra szeressünk szeretni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése