Nem ülhetek a toprongyos kis életemen, úgy, ahogy a tiéden sem. Rájöttem, milyen szerepet kaptam a történetben. Ez a szerep nem kell, ez nem én vagyok. Ha tovább játszanék, újabb szívrák jönne. Én már elestem, felkeltem, újra elestem, belém rúgtak, belém rúgtál, beléjük rúgtam, koszos voltam, pofont kaptam, köptem-nyeltem. Többet nem. Nem-nem-nem.
Azt hittem, ha elmászok a végéig, meg vissza, akkor érezni is fogom, hogy fáj. De nincs már bent semmi, mert én bolond, kívülre tettem a lelkem. Csak a távolságot látom. Mert ami neked élet, az nekem halál. Szalad az idő, én meg nem érek erre rá. És tartozom magamnak annyival, hogy ne tépjem sejtekre, ami velem maradt.
Jönnek az ünnepek, és először megyek neki egyedül ennek a giccsparádénak. Nehéz egyedül. Rohadt nehéz, de már így is rengeteg pillanat múlt el nyomtalanul. Ez nem fog. Megígérem. Neked. Magamnak.
Töröld fel a lábnyomom, ha hagytam. Én is feltörlöm a tied. Aztán kezdjünk végre pillangó-életet élni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése