14:30

Lassan telnek a percek a Sorsok házában,
tizennégyharminc.

Fénykorunkban még vártál volna órákat,
mígnem emberszámba veszel.
Ma már az órák is jól esnének,
mert tudnám,
hogy tudod,
várok.

Te a nyelveddel csettintesz kettőt,
én a szívemmel -
édes ez az alma...
Ügyes kis idomár vagy,
én meg azt gondoltam,
bajtárs, vagy barát,
de csak Ember.

Parancsolj, én főztem:
egy tálka prűdségkompót.
Egyet lépünk előre, kettőt vissza.
Úgyhogy viszlátszevasz.

A következő kör a tied.

Elővehető nyár

Most már nem gyűrnék az idő plakátjain.
Szél tépte szélek. Rojtos végek. Alszunk.
A parton fekve arra ébredünk, hogy idő van.
A másodpercek enyhe áramütései okozzák.

Most már nem időutaznék. Inkább kiszállok.
Ez a nyár pont elővehető még. Lefedi a mólót.
Mert jelölve van, akár egy tervrajz, egy térkép.
Tépett szélei kopott lapoknak, éleknek.

Csillagképeket lapozunk az égen. Feketekönyv.
Esés a parton, esés az idő mélyére, mint egy hordó,
annyira kiürült a közelmúlt. Olyan visszhangzatos.
Oldozzátok el a csónakot. Csorgást, csobogást kérek.

Minden nap örülök, hogy szitakötőnek születtem.
Hogy szúnyogokkal halhatok meg. Mélyen úszó,
éji ivadék voltam évekig. Ma harcsa iramodik felém.
Szeretnek a ragadozók. Megemészt a nyár.