Olyankor vastaps, de inkább kötél.

Ígértem, hogy írok, hát legyen így. Feszült sóhajt hallatok, mert fogalmam sincs, mit meséljek Neked. Nem is vagyok benne biztos, hogy érdekel téged, engem, mi zajlik most bennem. Olyan elcsépelt témákat kerülgetek folyamatosan, mint időjárás, iskola, munka, amik huszadrangú dolgok, mégis, csak erről tud beszélni mindenki. Miért?

Mi van veled, hogy vagy, amúgy nem is érdekel. Tanultál-e, nem, én sem. Szar az idő, ja, mindig az. Jó buli volt, jó.

Aki meg nem erről beszél, az éppen képet mutató korszakát éli. Trendi vagyok, boldog vagyok, promózom magam, közben magányomban éjszakánként az jár a fejemben, vajon a natúr joghurt fóliájával lehet-e eret vágni. Itt voltunk, ott voltunk, bejártuk a világot, de nem láttunk semmit. Ezt vettem, ezt ettem, ezt ittam, szar volt, de kaptok róla képet, mert jól néz ki. Ja, meg rólam is, az ezrediket, amin bepucsítok, na nem azért, csak ilyen a természetes beállásom. Igazán nem tehetek róla. Hisztizek, sajnáljatok, szar nekem. Idézet, idézet, viccesnek hitt képek, bazmegek.

Leereszkedjek idáig? Néha sikerül. Olyankor vastaps, de inkább kötél.